2019. I. félév

Kedves Olvasó!
A Föld -a mókuskerékkel együtt- forog tovább. Valóban, kezdődik a pályázat második éve. Januártól, a tavalyihoz hasonlóan, a pályázat finanszírozásával indultak a különböző egynapos programok, a javarészt 2 napos kirándulások, valamint a jóval hosszabb intervallumot felölelő művészeti és egyéb szakkörök.

És itt van február, itt vannak az első programok, rendezvények is. Lássuk ezeket.


33. Farsang 2019.


A mindenkori második osztály és a DÖK közösen szervezi és rendezi ezt a programot. AZ idei is, hasonlóan azbelmúlt évekhez, nagyon jól sikerült. Lovasi Péterné tollából készült beszámolót itt olvashatják el. Itt pedig a képek találhatók.

34. Jászai napi programsorozat 2019.

Az esemény védnöke igazából az önkormányzat. Viszont a két program lebonyolításával úgy érzem, évek óta elévülhetetlen érdemeink vannak a falu híres szülöttének megemlékezéséről. Konkrétan a Jászai Mari próza-, és mesemondó versenyre, valamint a Jászai napi emlékműsorra gondolok. Megemlíthető, hogy a koszorúzáson is jelen vannak tanulóink, apró szerepekkel, műsorszámokkal. Íme a beszámoló, melyet Deák Annamária készített, és a fotók.

35. Játékos sorverseny 2019.


Meghívásunkra 3 körzetünkbe tartozó iskola diákjai jelentek meg a hagyományos sorversenyen. Az alsósok számára rendezett sportvetélkedőről Baloghné Paréj Ildikó tollából kapnak ízesítőt! Képek is készültek, klikk!


36. Kosár Kupa 2019.

A tavaly nagy sikerrel lezajlott B33 kosárkupára az idén is sor került, a tavaszi szünet előtti utolsó tanítási napon, mely egyben diáknap is volt. Betti tanárnő beszámolóját itt olvashatják, ide klikkelve a versenyen készült képek láthatók.

37. Idegen nyelvi klub 2019.

Április 30. napon véget ért az idei Idegen nyelvi klub program. 12 alkalommal, alkalmanként 2 órában jöttek össze a tanulóink Helbert Anita tanárnő vezetésével. Az Ő tollából készített beszámolót itt olvashatják.
A képeket ide klikkelve láthatják!

38. Törpesuli 2019.


Az idén Sinigláné Gurumlai Piroska tanító vezetésével kaptak ízelítőt iskolánk életéből az ősszel első osztályba lépő tanulók. A foglalkozásokról készült beszámolót itt olvashatják el!

A tavalyi évhez hasonlóan az idén is komoly összeggel támogatta a gyerekek tavaszi kirándulásait a pályázat. A szállítási költséget 100%-ban, a kirándulásokat majdnem 100%-ban a pályázat állta. Ennek hatására biztosak vagyunk benne, hogy komoly összeg maradt a családok zsebében,illetve nem kellett az osztálypénzekhez hozzányúlni. Lássuk a kirándulásokról szóló beszámolókat.

39. 1-2. osztályosok
Legkisebbjeink nem kétnapos, hanem 2 1 napos kiránduláson vettek részt Győrben (beszámoló) és Tatán (beszámoló). Képek!

40. 3. osztály

Ők már 2 napos kiránduláson vettek részt, Esztergom és Visegrád csodás helyszínein. Itt a beszámoló! Képek!
41. 4. osztály

Budapesten töltöttek el két napot a gyerekek. Íme a beszámoló! Klikk a képekhez!

42. 5.a osztály

Tihany csodálatos élővilágával, a Balaton-felvidék további látnivalóival ismerkedtek a gyerekek. Jöjjön a beszámoló! Képek!
43. A 6. évfolyam és az 5.b tanulói

Az Északi-középhegységben töltöttek el két napot, Egerben és környékén, valamint Aggteleken és környékén. Az 5. b osztály azért tartott velük, mert Keréktelekin töltött iskolaéveik alatt többször jártak a Balatonfelvidéken. A beszámoló itt is elkészült!

44. 7. évfolyam

Pécs és a Mecsek további gyönyörűségeit nézhették meg a diákok, örök emléket kapva. Itt a beszámoló!

45. 8. osztály

Az utóbbi évek legkisebb létszámú, de annál szeretni valóbb 8. osztálya 14 fővel egy nem éppen távoli, de annál tartalmasabb kirándulást tett Sopron-Köszeg-Fertőd környékein. A beszámoló itt sem maradt el. Készültek képek!

46. Utcafoci 2019 "Pünkösd Kupa"

Az idei évben pályázati partnerünk, az Ászári KSK sportegyesülete ismét megrendezte a szokásos Pünkösd hétfői focikupát. Tavalyhoz hasonlóan támogattuk a lebonyolítást. Köszönet Varga Ferenc elnök úrnak a beszámolóért, valamint Ligeti Dániel sporttársnak a képekért és a statisztikai adatokért. Itt vannak a képeink!

47. Szakkörök 2019. I félév

Befejeződtek a tanév II. félévében végzett szakkörök is, melyek a pályázat kereteiben folynak. Olvassák el a megírt beszámolókat, tájékozódva az iskolai szakköri foglalkozásokról.
Mészárosné Fehér Gabriella tanárnő az énekkari és zongora órákról, Greinerné Ábrahám Erzsébet az alsósfoglalkozásairól (képek) és felsős kézműves foglakozásokról, az ide tartozó képek, Deák Annamária a drámaszakkör munkájáról. Zimonyi Gábor pedig a furulyaszakkörről írt beszámolót.

48. Úszás

Ezt a hosszúra nyúlt programot 3 részre osztottuk. A hetedik, hatodik és ötödik osztályos tanulók 3 turnusban 10-10 alkalommal használhatták 1 órán át a Móri uszoda bérelt pályáit. A jelenléti ívek alapján a 30 napon 104 tanuló összesen 876 alkalommal próbálta meg elsajátítani az úszás alapjait, valamint fejleszteni a már megtanult úszáselemeket. A program során 7 pedagógus és 2 úszóedző felügyelték a munkát. A hetedikesek, hatodikosok és ötödikesek turnusáról külön-külön beszámolók készültek.

49. Gyereknap


Minden tanév kezdéseként elkészítjük az adott tanévre vonatkozó munkatervet, melynek egyik programját a Gyermeknap jelenti. Intézményünkben ennek a rendezvénynek már sok éves hagyománya van, diákjaink nagy örömére. Május első hetében a DÖK összekötő tanár, kérte a tanulók segítségét a gyermeknap megvalósításához. Az aulában elhelyeztünk egy” ötletdobozt”, melybe bátran elhelyezték kívánságaikat. Többnyire jó ötletek, kérések kerültek a dobozba, melyeket Mi szívesen fogadtunk, hiszen ez a nap róluk kell, hogy szóljon, és róluk is szólt. A gyermeknapi lehetőségekről már előzetesen tájékoztattuk a diákjainkat, A programok megismerése után az osztályfőnököknél jelezték szándékukat. Ez alapján Mi beosztottuk az osztályokat, csoportokat, hogy minden zökkenő és balesetmentesen történjen. A 207 jelenlevő gyermek 21 felnőtt felügyelete mellett a következő programok közül választhatott, vagy akár az összesnek részesei lehetett, hiszen a beosztást úgy készítettük el, és semmi sem volt kötelező.
 óriás- csúszdázás a tornacsarnokban,
 akadálypálya teljesítése a tornacsarnokban,
 buborékfocizás a műfüves focipályán,
 sumoverseny a műfüves focipályán,
 aszfalt-rajzverseny iskolánk udvarán,
 palacsintasütés a tankonyhán,
 játékos egyéni versenyek. gofri-evés, joghurtevés, gumicukor evés,
Úgy gondolom, a gyerekek is és mi is nagyon élveztük ezeket a programokat, és bátran mondhatjuk, hogy egy sikeres napot zártunk. Jó volt látni a sok vidám, mosolygós arcot.
Az eseményről készült képek itt találhatók!

50. Elsősegély


A pályázatnak köszönhetően -célzottan a 7-8. évfolyam tanulói- lehetőséget kaptak egy 40 órás „Elsősegély” szakkör látogatására. 12 tanulóval kezdtük el a foglalkozásokat. 20 alkalommal, alkalmanként 2 órában sajátítottak el alapvető elsősegélynyújtási feladatokat. Az alapfogalmak, jelképek megismerése után szituációs gyakorlatok közepette a helyszín biztosítását, mentőhívás szabályait, ABC vizsgálatot, légút biztosítását, eszméletlen beteg ellátását, vérzés elállítását, a nyomókötés alkalmazását. kötözési módszereket, égési és fagyási sérülések ápolását, traumás beteg kezelését, újraélesztési lehetőségeket ismerték meg a részt vevők. Összegzésként elmondható, hogy a gyerekek élvezték a szakkör anyagát, aktívan részt vettek a „szerepjátékokban”. Remélhetőleg pozitív benyomásaik alapján további társaikat, barátaikat is agitálni tudják a szakkör őszi folytatásához. Itt a részletes beszámoló!

Eljött a félév vége, és eljött egy olyan pillanat, amikor búcsúznunk kell a pályázat szakmai vezetőjétől. Dr. Lunkné Nyuli Márta, aki egyben az iskola intézményvezetője, 40 évi oktató-nevelő munka után megkezdte jól megérdemelt nyugdíjas éveit. Szerintem a legtöbb kedves olvasó nem tudja, mit is jelent egy ilyen pályázat szakmai vezetőjének lenni. Diszponálni sok millió forint felett, kidolgozni a programokat, elkészíteni az anyag- és eszközbeszerzések listáját, felügyelni és betartani a pályázathoz tartozó protokollokat. Mindezt úgy, hogy a gyerekek számára a legtöbbet hozzuk ki, hogy ne érje őket semmilyen sérelem. Higgyék el, nem egyszerű dolog. E szavak írója, aki közvetlen munkatársa, és legalább olyan szívvel-lélekkel dolgozik a pályázat lebonyolításában, minden pedagógus, dolgozó és tanuló nevében mond köszönetet Márti néninek ezért az áldozatkész munkáért. Utódja iskolánk frissen kinevezett vezetője, Garas Mariann lett. Biztosak lehetünk benne, hogy ugyanazt a színvonalat képviseli, mint elődje.  

<< Vissza

Készítette: ARX Biztonsági Bt., 2012.

 Belépés