Jászai nap 2024.

Iskolánk névadójára, Jászai Marira minden évben február végén emlékezünk. Erre a jeles eseményre már január elején megkezdődik a készülődés. Minden osztály egy saját produkcióval készül, legyen az tánc, jelenet, zenei darab, monológ vagy ének.

Február 3. hetében a hosszú próbák, egyeztetések után végre összeállt a teljes műsorterv, amely nagyon színes programokat tartalmazott.

A délután első részében először az első osztályosok néptáncát láthattuk, majd "Az öregember és a pokróc" című magyar népmesét a 4. osztályosok adták elő. Iskolánk énekkara Kodály Zoltán gyűjtése nyomán egy népdalcsokrot adott elő. Arany János "Fülemüle", Rideg Sándor "Indul a bakterház" című regényének színpadi részlete mellett zeneszakkörös diákjaink is színesíttették délutánunkat. A zongorajátékok mellett helyet kapott a trombita, a tuba, a furulya és a gitár is.

A műsor második részében iskolai paródiákat láthattunk. Jókat nevettünk a félreértésekből adódó helyzeteken, a rossz tanuló feleletén, a szülőket nevelni akaró gyerekek monológján, vagy egy-egy tanár komikus jellemén. Több osztályunk is tánccal készült erre a napra. Láthattunk például vadnyugati cowboy táncot, melyet a 6. osztályos lányok saját koreográfiájuk alapján mutattak be, de hatalmas sikert arattak a Modern táncosok is, akik óriási vastapsot kaptak.

Remek hangulatban telt el a délután, büszkék vagyunk, hogy ilyen tanítványaink vannak!

A Jászai napról készült képeket itt láthatják. 

<< Vissza

Készítette: ARX Biztonsági Bt., 2012.

 Belépés