Nemzeti Ünnep 2016

"Emlékezni, ünnepelni sokféleképpen lehet. Lehet könnyes szemmel, gyertyát gyújtva, s lehet némán, a szívünk felett egy apró kokárdával. S mi márciusban így ünnepelünk. Emlékezünk a régmúlt időkre, a hősökre, a harcokra mely oly dicső fejezetei történelmünknek. Március 15-én fejet kell hajtanunk. Megállni egy pillanatra, s felidézni a 168 évvel ezelőtti eseményeket. Elindulni a Pilvax kávéházból, elérkezni Világosig. Együtt haladni gondolatban a tettektől duzzadó ifjakkal, szavalni zúgni a Nemzeti dalt és a 12 pontot. Örömmel húzni Táncsics szekerét, s ujjongani, s együtt ünnepelni. Odaállni a harcmezőre, védeni, óvni a szabadságot, a hazát, melynek függetlensége oly drága minden honfinak. S magyarnak lenni minden időkben, büszkének lenni, hogy azok vagyunk. S íme mi, az utódok emlékezünk. Méltón és tisztelettel. A hősökért szólal a harang, melynek szavát messze viszi a szél. Szól a dal, melynek hangja az egekig ér."

Ezekkel a szavakkal kezdődött iskolán hagyományos március 15-ei ünnepsége, Takács Kitti tolmácsolásában. Mondatait egy nagyon színvonalas műsor követte, melyet 7. a osztályos tanulóink adtak elő, Deák Annamária tanárnő felkészítésének köszönhetően.


A műsor alatt több ízben bekapcsolódott az ünnepi alkalomhoz méltóan iskolánk -nem túlzás a jelző- csalogány hangú énekkara, Mészárosné Fehér Gabriella tanárnő vezetésével. A produkciójukról csak annyit mondhatok: nem tudni, hogy hol a tudásuk határa! Szép volt lányok, és Lukács!


A műsort a végig rendben és fegyelmezetten néző iskolásaink óriási vastapssal köszöntötték!
Bátran állíthatom, hogy méltón emlékeztünk meg népünk történelmének e kimagasló eseménysorozatáról, a magyar Szabadságharcról!

A műsor alatt Pintér Zsuzsanna tanárnő készített képeket itt láthatják!


eg 

<< Vissza

Készítette: ARX Biztonsági Bt., 2012.

 Belépés