Parlamenti 2013.


Május 9.-én a 6. osztály különleges szerencsében részesült, amikor 10 órakor elindulhatott Budapestre, a Parlamentbe. Ezt a kirándulást osztálytársunk Nagy Lionel szüleinek köszönhetjük, akiknek baráti kapcsolatuk segítségével bemehettünk olyan helyekre is, ahová más turisták nem. A kirándulás utazási költségeit teljes egészében ők finanszírozták. Velünk tartottak az útra is, ahol osztályfőnökünk Garas Mariann, és kísérőnk Novák Györgyné Viola néni mellett a felnőttek csapatát erősítették.

Az Országház előtt a parlamenti őrség egy tagja, Matus Gábor várt minket, aki a délután folyamán végigkalauzolt minket az óriási épületben. Végig nagyon kedves és barátságos volt, rengeteget mesélt a Parlament történetéről, megmutatta minden zegét-zugát. Voltunk például az ülésteremben, itt bepillanthattunk, ahogy a középiskolások kipróbálhatták magukat a demokrácia játékban. Mindent úgy csináltak, mint az igazi politikusok.

Voltunk a főrendházi előcsarnokban, ami szintén gyönyörű volt, valamint a kupolacsarnokban ahol láthattuk a Szent Koronát, az Országalmát, a jogart és a kardot. A Honvédelmi Bizottság termében kezet fogtunk Homola Csaba dandártábornokkal és bemutatkoztunk Kulcsár József képviselő úrnak. Ők is meséltek nekünk az országházról, a munkájukról, és hogy legyünk büszkék arra, hogy magyarok vagyunk.

Kifelé menet megnéztük a lépcsőházat. Mindenki ámult-bámult, amikor megtudtuk, hogy 45 kg arany van benne. Kiléptünk a Parlamentből, ami a világ egyik legszebb és legnagyobb Országháza. Nagyon szép és tartalmas napot töltöttünk együtt. Köszönjük a lehetőséget.
Sztankó Mónika és Bánszegi Borbála
 

<< Vissza

Készítette: ARX Biztonsági Bt., 2012.

 Belépés