Kirándulások 2023.

2023. május 24. 7. osztály

Osztálykiránduláson a hetedikesek
A mai napon Észak- és Dél-Komáromba látogattunk el. Észak-Komáromban felidéztük Lehár Ferenc, Jókai Mór és Klapka György emlékét, valamint megnéztük a Szent András székesegyházat, a pestisjárvány után állított Szentháromság-szobrot és a város főutcáján sétáltunk. Délután a program Dél-Komáromban, a Monostori erődben folytatódott. A tárlatvezetés során megismertük az erődítmény történetét, kedves fiatal idegenvezetőnk sok érdekességet mesélt többek között az itt forgatott filmekről is. Ezután Boros Levente tanár úr vezetésével igazi csata zajlott az X-Shot szivacslövő fegyverekkel az erőd tiszti épületszárnyában. Kellemesen elfáradva érkeztünk haza a délutáni órákban. Köszönjük Nagyné Farkas Marianna tanárnőnek, hogy elkísért minket!

Fotók!


2023. május 25. 8. osztály


Csütörtökön iskolánk 8. osztályos tanulói a festői szépségű, a „Vizek városaként” emlegetett Tatára ment tanulmányi kirándulásra.
Délelőtt a természet csodáiban gyönyörködhettünk, a tiszta vizű források felett kialakított fapallókon jártuk be a Tatai Fényes Tanösvényt és hallgattuk Betti néni ismertetőit.
Ezt követően az Öreg-tó partján épült barokk stílusú Esterházy- kastély történetét, belső termeit, csodaszép, eredeti bútorait, műtárgyait mutatta be a tárlatvezetőnk.
A nap legizgalmasabb része az Öreg-tavi sárkányhajózás volt. Öröm, izgalom, móka, kacagás, figyelem és csapatmunka jellemezte a több, mint egyórás vízi sportolást. A tavon való hajózás közben láthattuk a tó partján épült nevezetességeket: a Zsigmond király idején épült várat, az Eötvös Gimnázium épületét. A dobszóval kísért evezés feledhetetlen élményt nyújtott mindannyiunk számára.
A nap folyamán még ellátogattunk a Cseke-tó mellett lévő, az Esterházy család által épített Angolkertbe, ahol műromokat, barlangot fedeztünk fel, a Cellarius kincsesházat, gyönyörű fákat és növényeket, a patakot átívelő kis hidakat láthattunk.
Természetesen Tata legfinomabb fagylaltjait sem hagyhattuk ki!
A változatosan kialakított program, a sok-sok élmény, a vidám hangulatban eltöltött májusi nap örök élmény lesz számunkra, mert ez mégis csak az utolsó volt…, így együtt…! Köszönjük Erdősi Gáborné tanárnőnek, hogy elkísérte osztályunkat! A kirándulás programját összeállította Mészárosné Fehér Gabriella, osztályfőnök

Fotók

2023. május 26. 1. osztály

Május 26-án az első osztály Tatára és Tatabányára kirándult. A Patara Fesztivál jóvoltából óriási élmény volt látni - főleg a fiúknak - IGAZI tankokat, puskákat, katonákat... Kisvonattal körbejártuk és mrgcsodáltuk Tata szebbnél szebb helyeit, majd az Öreg-tó partján előkerültek a batyukból az otthonról hozott finomságok. Átsétáltunk az Építők parkjához, ahol jólesett a hűsítő fagylalt. Ezután elfoglaltuk a játszóteret, majd buszra szállva elindultunk Tatabányára, ahol elámultunk a Turul madár hatalmasságán. Túránk végén a Szelim-barlang varázslatos hangulatában töltöttük el a hátralévő időt. Mónika néni és az osztály köszöni szépen Reni néninek és Ricsi bácsinak, hogy elkísértek minket erre a felejthetetlen kirándulásra.

Fotók


2023. május 30. 3. osztály

Iskolánk harmadik osztályos tanulói május 30-án, kedden tanulmányi kiránduláson vettek részt. Első megálló Agárdon a Gárdonyi Géza életének legfőbb állomásait, irodalmi munkásságának kiemelkedő értékeit bemutató Gárdonyi emlékház volt. Ezt követően a Gárdonyi rönkvárban a várkapitány végig kalauzolt bennünket a váron, a kazamatarendszeren, és természetesen bepillantást nyerhettünk a várvédő vitézek életébe! Egy 60 perces foglalkozás keretében olyan élményekhez jutottak a gyerekek, amivel gazdagodva érdeklődőbbek lettek nemcsak az irodalom, a történelem, de eleink hősi tettei iránt is. A várjáték során megidéztük az 1552-es várvédők tetteit, diadalát, életre keltve Gárdonyi Géza Egri csillagok című regényét. Utunkat folytatva Székesfehérváron a Bory-várba érkeztünk. Az épületegyüttes napjainkban az örök szerelem szimbólumaként és a „székesfehérvári Tádzs Mahal”-ként él a köztudatban, a város egyik legnépszerűbb látnivalója. Kirándulásunkat Székesfehérvár belvárosában fejeztük be, egy finom fagyizást követően. Ahogy beléptünk a Kossuth udvarra, úgy éreztük, mintha egy apró városkába érkeznénk. Ezen a különleges hangulatú téren találtuk az Órajátékot. A harangjáték az idő múlását történelmi távlatokba helyezi és a magyar történelem legendás alakjait jeleníti meg, harangjáték kíséretében. Sok-sok élménnyel gazdagodva tértünk haza a kirándulásról.

Fotók


2023. június 2. 5. osztály

Túra a Gaja –szurdokba
Az 5.osztály pénteken a Bakonyba, a Gaja –szurdokba kirándult. Verőfényes nyári időben vonattal utaztunk Bodajkig, majd rövid séta után a Kálvária dombra felkaptatva, csodálatos panorámában gyönyörködhettünk a szemben levő Vértes hegységben. A szoborparknál rövid pihenőt tartottunk, majd elindultunk az erdő felé. A tájcentrumba érkezve, megbeszéltük az erdőben tartózkodás szabályait, megálltunk az Alba Regia-forrásnál , majd az erdő kellemes hűvösében sétáltunk a következő állomások felé, hallgatva a madárcsicsergést, élvezve az erdő nyugalmát, és a harapnivalóan tiszta levegőt. Túránk során a túrista jelzéseket követve, érkeztünk a Bakony keleti részen, Fehérvárcsurgó és Bodajk között az érintetlen szépségű, nagyjából négy kilométer hosszú Gaja-szurdokba, amely szebbnél szebb helyeket tárt a szemünk elé. Az ebédidőt az erdei tónál töltöttük, kellemes kikakapcsolódást követően követtük a Gaja patak útját, megálltunk az Ádám-Éva fánál, a tájékoztató táblák segítségével sok mindent megtudtunk a táj különleges élővilágáról és történelmi múltjáról. Túránk végén Bodajkra visszaérve, az elveszített kalóriákat a helyi cukrászdában pótoltuk, fagyizással megkoronázva a napot. Késő délután kissé kimerülten, de mégis feltölődve vonatoztunk haza.

Fotók

2023. június 2. 6. osztály

Kiránduláson a 6. osztály
A mai napon osztályunk számára megvalósult a régóta tervezett osztálykirándulás. Jelenlegi és volt osztályfőnökünk: Nagyné Farkas Marianna és Vindischné Pajor Marietta tanárnők valamint Bene László tanár úr kíséretében indultunk útnak. Elsőként a cseszneki várnál tartottunk egy rövid pihenőt, majd a kislődi Sobri park volt a következő állomás, ahol a nap nagy részét töltöttük. A meleg és napos időben jól esett a szabadban játszani, szórakozni. A Sobri Jóska Élményparkban sokféle játékot próbálhattunk ki: a vízitutajt, a gokartpályát, a vízibiciklizést vagy éppen a különféle erőmérő eszközöket: bokszgépet, kalapácsos vagy labdarúgó gépet. Lehetőség volt még bobozásra, óriáshintázásra vagy éppen tutajozásra is. A hazaúton megálltunk még egy fagyira/hamburgerre Zircen. Jóleső fáradtsággal tértünk haza a késő délutáni órákban.


Fotók


2023. június 6. 4. osztály

Kirándulás Budapesten
A 4. osztály tanulói június 6-án Budapestre utaztak osztálykirándulásra.
Izgultak az időjárás miatt, mert aznapra esőt mutatott az előrejelzés. Az Égiek azonban kegyesek voltak és az egész napot kellemes időben tölthették el.
Először a Parlament épületét, annak környéket járták körbe.
Ezután útjuk a Hősök terére vezetett. Rácsodálkoztak a tanulmányaikból már ismert nevezetességekre, a szobrokban az ismerős történelmi személyekre.
A délutánt a Csodák Palotájában töltötték. Itt sok vidám percet éltek át az érdekes fizikai jelenségeket játékként bemutató termekben. 9D-s kisfilmet is megtekintettek, majd vegyészkedtek a Richter-teremben.
Este élményekkel tele, fáradtan értek haza.

Fotók



2023. június 7. 2.a és 2.b osztály

Remek kiránduló időben utazott vonattal a 2.évfolyam Komáromba a mai napon.
Első programunk során a római élet töredékeit ismerhették meg a gyerekek interaktív foglalkozás keretében.
Ezután több helyen kipróbálták a helyi játszótereket,majd fagyival és a Duna part friss levegőjével hűsítették magukat.Élményekben gazdagon,kellemesen elfáradva szálltak fel a hazainduló vonatra!

Fotók 

<< Vissza

Készítette: ARX Biztonsági Bt., 2012.

 Belépés