E-Dia 2017.

Tisztelt Szülők!
Iskolánk tanulói az intézményben folyó oktató-nevelő munka mellett országos mérésekbe is bekapcsolódnak. Ezek közül több kötelező jellegű (NETFIT a testnevelésben, kompetencia mérés a nyelvek, a magyar és a matematika területén, Difer mérések, a 4. osztály 15 tetszőlegesen kiválasztott tanulójának matematikai mérése), melyeket végre kell hajtani. Vannak azonban nem kötelező jellegűek is, erről szeretnék pár sort írni.

Az ilyen típusú feladatokat az interneten keresztül végezzük el. Nagyon fontos kiemelnem, hogy anonimitás teljes betartása mellett, egy program által generált kóddal azonosítják a tanulókat a mérés során. A tesztek előtt -főleg a kicsik számára- előkészítem a géptermet, majd felügyelem a gyerekeket. Segítséget Sinigláné Piroska tanító nénitől kapok, ha az Ő gyerekeit mérjük, a felügyelet rá hárul. A Kutatócsoport tagjainak külön kérése, hogy a diákoknak ne segítsünk. Ezt mindketten, ha fájó szívvel is, de betartjuk.

Nálunk nagyon gyenge volt az internetes sávszélesség, melynek lassúsága 2016-ra katasztrofálissá vált. A mérések alatt a gyerekek folyamatosan "leakadtak" az internetről, unalmassá vált a munka, sőt, kudarcélményt is okozott a tehetetlen várakozás. Emiatt döntöttünk úgy 2016. év őszén az Intézményvezető Asszonnyal, hogy felfüggesztjük ezeket a méréseket.

A nyáron sávszélesség emelés történt az iskolában -megjegyzem, a 10 Megabit/másodperc helyett örülök, ha 5-6 van- és újra csatlakoztunk a programhoz, gondolván, hogy megér egy próbát. Iskolánk így újra részt vesz az MTA-SZTE Képességfejlődés Kutatócsoport (Szeged) Iskolai Longitudinális Programjában.

A kutatócsoport ebben a tanévben is megszervezte az első évfolyamos tanulók iskolakezdő online mérését. Az idei iskolakezdő mérés során a tesztek eredményéről diákszintű, személyre szabott, részletes visszajelentés is készül. A részletes visszajelzés a tesztek leírása mellett különböző teljesítménykategóriákhoz ad szöveges értékelést, valamint az egyéni eredmények értelmezéséhez egy pókhálóábra által mutatott „térképet” generál, amely a mérésben részt vett összes gyermek és az osztály átlagához, valamint az osztálytársak teljesítményéhez képest jeleníti meg egy adott tanuló eredményét (a megtekintéshez a mellékelt segédlet nyújt technikai segítséget
A mérőeszközcsomag felvétele három tanórát vesz igénybe:
1. fejlesztéssel egybekötött játékos egérhasználati és vizuális memória teszt (1 tanóra)
2. olvasás előkészségei és korai számolás készségek tesztek (1 tanóra)
3. induktív gondolkodás és feladattartás tesztek (1 tanóra)

Örömmel tájékoztatom Önöket, hogy a méréseket megcsináltam a két csoportra osztott elsős gyerekekkel. Az internettel nem volt probléma, nem történt leszakadás a netről, nem pörögtek-forogtak a homokórák. A gépek előkészítése után a kis elsősökért mindig lementem osztályukba. A nagyhangú Gábor bácsit először megszeppenve fogadták és mentek vele fel az emeletre, ahol a nagyok tanulnak, az elérhetetlennek tűnő számítógép terembe, elhagyva a tanító nénik védő szárnyait. Most már ott tartunk, hogy folyamatosan letámadnak a folyosón, udvaron a "mikor megyünk gépezni?" kérdéssel. A hat alkalom alatt végig fegyelmezettek voltak, ügyesen megoldották a teszteket, amelyeken több kiváló eredmény is született. Csináltam pár fotót a mérések alatt, tekintsék meg ezeket ide klikkelve.

A 7. évfolyamon a nyitó mérés a tanulók matematika tudásának a vizsgálata. Ezen is túl vagyunk.

Vár ránk novemberben az 5. és 7. osztályok önértékelő önismeret és nemzeti érzés kérdőív kitöltése. Valószínűleg több évfolyam is bekapcsolódik az év folyamán a különböző mérésekbe.

Összegzésként a következőket írnám: megéri a munkát, az előkészítést, a lebonyolítást a méréseken való részvétel. Egyrészt a gyerekek nagyon szeretnek ezeken a felületeken dolgozni, minden korosztály nagyon szellemes, látványos feladatokat kap. Másrészt az év végi beszámolóban felhasználható a visszajelzésként kapott értékelés is.


eg
 

<< Vissza

Készítette: ARX Biztonsági Bt., 2012.

 Belépés