Madarak és fák napja

Madarak és fák napja alkalmából egy tanulmányi kiránduláson vehettünk rész, mely során közelebbről megismerhettük a természetet.

A túra Bodajkról indult, ahol megtekintettük a Kálváriát és a mellette lévő szobrokat. Ezután nagy örömünkre a tűző napról beértünk a hűvös erdőbe, ahol a Kék és Piros túraútvonalat követve indultunk útnak. A Gaja-patak mellett haladva gyönyörű látkép fogadott minket, a madarak csicsergése, a falevelek susogása kirántott minket az iskolai nyüzsgésből. Megtekintettük a nemrég megújult Alba-Regia forrást és annak környékét is.

Innen továbbhaladva utunk a Gaja völgy tavához vezetett, ahol két órát tölthettünk. Itt beszélgettünk, körbesétáltuk a tavat és kipihentük a túra eddigi megpróbáltatásait. Az itteni ejtőzés után továbbindultunk. Eljutottunk az Ádám-Éva fához, amely egykor két öreg tölgyként állt a Gaja partján, majd 2002-ben bekerült a magyarországi tanúfák névsora közé. Eredeti helyét egy kopjafa jelöli, mely mellett egy pihenőhely található. A fa üreges belseje jelenleg az arra túrázó gyerekek közkedvelt bújócska helye. Ezután a Vaskereszthez vezetett meredek utunk, ahonnan fantasztikus kilátás nyílt a Fehérvárcsurgói víztározóra. A vaskereszt az 1870-es években Gróf Károlyi Imre kedvelt kilátó helye volt. Innen gyönyörködött elmerengve az erdő csodálatos világában és itt érte az a rosszullét, ami gyors halálához vezetett. Gyermekei édesapjuk emlékére állították a vaskeresztet.

Miután eleget gyönyörködtünk a tájba a Bodajki sípálya felé vettük az irányt ahová igencsak rögös, meredek út vezetett. Mindenesetre amint kiértünk a tisztásra és megláttuk a sífelvonókat az arcunk felderült, hiszen gyönyörű látvány fogadott minket. Az itt eltöltött szabadidő alatt a fűben fekve a felhőket és a bodajki háztetőket fürkésztük, emellett igyekeztünk minél több mindent magunkba szippantani ebből a csodaszép tájból. Mindaddig kedvezett nekünk az időjárás, mígnem a kirándulás utolsó állomásához, a cukrászdához menet el nem kezdett szakadni az eső.

A kirándulás során nyitott szemmel jártunk hisz a program levezetéseképp egy tesztet töltöttünk ki, melyet a Gaja völgyben kiállított ismertető táblák alapján tudtunk csak helyesen kitölteni. A csodálatos Gaja-patak végig kísérte utunkat, így a patak csobogása, a madarak csiripelése és a fák leveleinek suhogása teljesen kirántott minket az iskolai nyüzsgésből. Egy kellemes, kikapcsoló péntek volt mellyel kellően megünnepeltük a Madarak és fák napját.

A tesztet és a „Madarak és fák napjára” készült plakátokat, madáretetőket a zsüri értékelte. A legjobban teljesítő csapatokat 3D mozijeggyel jutalmazták, melyet a győri Pláza Cinema City mozijában válthatnak be.

Készítette:
Komenda Virág
8.a osztályos tanuló
 

<< Vissza

Készítette: ARX Biztonsági Bt., 2012.

 Belépés